Az optikák világa, avagy a szemünk védelme

Alapvetően számomra az egyik legnagyobb kincs a szemem világa, mely hála istennek egyenlőre kiválóan működik, és abszolút nincsen rá panaszom. Ellenben úgy gondolom, hogy sokan küszködnek azzal, hogy nem igazán jó a látásuk vagy alapvetően jó is volt, de sajnálatos módon elromlott a szemük mivel túl sok ídőt töltöttek monitor előtt vagy esetleg egyéb olyan jellegű szemrontó tevékenységet végeztek, mely nem igazán van áldásos állapottal a szemük világára. Én úgy gondolom, hogy alapvetően a leginkább jó megoldás egy optika rendszeres látogatása, a látásunk ellenőrzésének az ürügyén, hiszen egyértelműen az egyik legnagyobb értékünk a látásunk, melyet célszerű minél tovább és mimnél hosszabb ideig megőrizni, hiszen abszolút úgy gondolom, hogy ehhez mérten szükséges mérlegelnünk azt, hogy már akkor, amikor kezdetlegesen ugyan, de minimális szem romlást érzékelünk, szükségünk van arra, hogy ezt minél hamarabb orvosoljuk. Én ebben az esetben feltétlenül azt javaslom, hogy minél hamarabb látogassunk meg egy optikát, mely a közelünkben van, és amennyiben már érzékeljük azt, hogy szükségünk lenne szemüvegre, készítsünk az igényeinkhez mérten egy olyan darabot, melyet valóban célszerű viselni. Bár én alapvetően a megelőzés híve vagyok, és mindenképpen úgy tartom, hogy elsősorban ez a cél, így nagyon javaslom az olyan munkakörben dolgozó egyéneknek, akik úgy gondolják, hogy fontos a látásuk, hogy viseljenek monitor szemüveget, ugyanis ezzel elképesztően sokat segíthetünk azon, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni a szemünk világát.

Látás vizsgálat az optikában

Én személy szerint az eOptika monitor szemüvegei közül választottam, ugyanis a munkámhoz elengedhetetlenül fontos volt egy professzionális szemüveg, miután pedig az eOptikát választottam, ahol van lehetőség az irodájukban látás vizsgálatra és a kapott eredmény alapján akár egyedi lencse megtervezésére is egyértelmű volt, hogy az adott optikát választom. Ugyanis a szemvizsgálathoz kétségkívül a legmodernebb eszközök álltak a rendelkezésükre. Ezen felül még szintén az irodában lehetőség van igény szerint a  kontaktlencse és felmérésére ezzel kapcsolatos konzultációra, illetve annak a behelyezésének és hosszútávú hordásának a betanítására és nem utolsó sorban lehetőség van egyéni igényekre szabott szemüvegek elkészítésére is. Így nem csupán egy látás vizsgálatot kapunk, mely valószínűleg hatalmas segítség lesz, hanem emellett még lehetőséget is arra, hogy egy egyedi abszolút saját igényeimre szabott szemüveget kapjak kézhez.

Én személy szerint az optikák közül feltétlenül az eOptika mellett tenném le a voksomat, ugyanis én személy szerint abszolút meg voltam elégedve a szolgáltatásával. Akit bővebben érdekelne az adott optika az látogasson el a https://eoptika.hu/optika.html weboldalára.

 

Az eOptikáról általában avagy a legjobb optika

Én személy szerint viszonylag hamar találtam rá a az eOptika kínálatára, mivel az egyik abszolút megbízható ismerősöm úgy ajánlotta, mint a valaha volt legjobb optika melyben járt, hiszen nem csupán a szolgáltatással volt nagyon-nagyon kiemelkedően megelégedve, hanem a látás vizsgálat professzionalizmusával is, illetve ezen felül a széles termék választékból is. Egyébként az eOptika különlegessége, hogy más optikáktól eltérően egy alapvetően könnyen használható, online térben levő optikai kereskedelem, mely egészen lenyűgözően hatalmas kínálattal rendelkezik, mind szemüvegre mind kontaktlencsére, mind napszemüvegekre, mind monitorszemüvegekre specializálva. Úgy gondolom elsősorban az online katalógusból érdemes tájékozódni, hiszen a kínálat teljessége kizárólag ott található meg, mivel az üzletben csakis korlátozott mennyiségű termék található kiváltképpen a vírushelyzetre való tekintettel is nyomatékosan ajánlják az online felület használatát. Amennyiben vásárlás esetén az online rendelést választjuk, akkor kérhetünk akár házhoz rendelést is. Maga az online rendelés maximálisan egyéni igényekre szabható, és ha a termék mégsem lenne a megfelelő 30 napon belül, minden probléma nélkül vissza váltható. De amennyiben valaki mégsem igazán bízik meg az online rendelésben, keresse fel az üzletüket, amely a Teréz körút 50 szám alatt található, itt kérhet a kedves érdeklődő szemvizsgálatot, vagy akár személyre szabott tanácsadást is. Amennyiben az online rendelés lehetősége mellett döntünk, több alternatívát is választhatunk a szállításhoz, egyrészt a Foxpostot, illetve a városban elhelyezkedő különböző posta pontokon is van lehetőség az átvételre illetve házhoz is kérhetjük a szállítást, amennyiben számunkra az az egyszerűbb megoldás.